TANEXT felvételi tájékoztató a 2023/2024. tanévre
A TANEXT Akadémia Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Szakgimnázium többcélú szakképző intézményként működik, s köznevelési feladatokat is ellát. A TANEXT Iskola egy olyan „második esély” típusú, sokadik esélyt biztosító iskola, amely elsősorban szakiskolai és szakgimnáziumi képzési területen hirdeti meg képzéseit.
SZAKGIMNÁZIUM
A szakgimnáziumban 5 éves képzés folyik. Az első négy év során a közismereti tantárgyak mellett a választott ágazat alapjait sajátítják el a fiatalok. A 12. évfolyam végén érettségi vizsgát tehetnek, majd a 13. évfolyam befejezésével szakmai záróvizsgát is tesznek a fiatalok. Diákjaink szakgimnáziumunkban művészeti, pedagógiai és közművelődési ágazatban sajátíthatnak el szakmai ismereteket.
Első idegen nyelvként angolt oktatunk.
Az érettségivel rendelkezők részt vehetnek 13-14. évfolyamos nappali rendszerű iskolai szakképzésben, illetve felnőttoktatás keretében is tanulhatnak. Ebben az esetben a szakmai képzés két éves.
Szakgimnáziumunkban nem vesszük figyelembe a központi írásbelin elért eredményeket, továbbá sem írásbeli, sem szóbeli felvételi vizsgát nem tartunk. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk jelentkezők tudatában legyenek, hová is szeretnének járni, mik a legfontosabb iskolai elvárások, milyen az élet nálunk, és mi is szeretnénk megismerkedni leendő diákjainkkal, hogy lássuk illünk-e egymáshoz, tudja-e vállalni az iskola a család elvárásait. Ennek érdekében felvételi beszélgetést szervezünk.
Ha a középfokú iskola művészeti tanulmányi területen hirdet felvételt, további készségek, képességek meglétét is vizsgálhatja. ezért a beszélgetés keretében a művészeti és kreatív ágazatokra jelentkezőknél Népi kézműves, Divatstílus- és jelmeztervező, Divatszabó esetében portfólió bemutatását várjuk (rajzok, alkotások a korábbi évekből, vagy kifejezetten a felvételire összeállítva, legalább 10 munka szükséges). Jazz-zenész szakra jelentkezőknél játékos, zenei kreatív feladat megoldására kerül sor. Felvétel az általános iskolai tanulmányi eredmények (7-8.évfolyam osztályzatai) és a felvételi beszélgetés alapján történik.
Szakgimnáziumi képzésben indítandó ágazataink
Képzés ágazata/Tanulmányi terület kódja/Szakképesítés neve
Művészeti ágazat
0001 Jazz-zenész II.* Jazz-zenész
0002 Népi kézműves. Faműves, fajátékkészítő
0003 Népi kézműves. Fazekas
0004 Képző- és iparművészeti munkatárs*
Divatstílus- és jelmeztervező
*= párhuzamos művészeti képzés is
Pedagógiai ágazat
0005 Pedagógiai munkatárs/ Pedagógiai asszisztens
Közművelődési ágazat
0006 Közművelődési munkatárs
SZAKISKOLA
Szakiskolai nevelés-oktatás
2 évfolyamos képzés (1+2 év)
A szakiskolában előkészítő évfolyam után 2 évfolyamos szakiskolai képzést követően szerezhetnek a fiatalok részszakképesítést többek között élelmiszer eladóként, szakácssegédként, szobafestőként. A felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottság szakvéleménye alapján történik. Érvényes szakvélemény hiányában nincs módunk beiskolázni a jelentkezőt, ezért kérjük csatolni ezt a dokumentumot a jelentkezéshez!
Képzés ágazata/Tanulmányi terület kódja/Szakképesítés neve
Kereskedelem
0007 Bolti előkészítő
0008 Élelmiszer eladó
Építőipar
0009 Szobafestő
Turizmus- és vendéglátás
0010 Szakácssegéd
Szakiskolai nevelés-oktatás
4 évfolyamos képzés (1+4 év)
A szakiskolában lehetőség nyílik szakképzettség megszerzésére is. Az ide beiratkozók az előkészítő évfolyamot követően 4 évfolyamos szakmai képzésben vesznek részt. A felvétel itt is kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottság szakvéleménye alapján lehetséges. A szakképzési évfolyamok elvégzésével, valamint a szakmai vizsga letételével szakképesítés szerezhető burkoló, festő, mázoló, tapétázó építőipari szakmákban, továbbá szakács szakmában.
Képzés ágazata/Tanulmányi terület kódja/Szakképesítés neve
Építőipar
0011 Burkoló
0012 Festő, mázoló, tapétázó
Kreatív
0013 Divatszabó (Női szabó)
Turizmus- vendéglátás
0014 Szakács
SZAKKÉPZŐ ISKOLA
Szakképző iskolai szakmai oktatás (3 évfolyamos tandíjas képzés)
Képzés ágazata/Tanulmányi terület kódja/Szakképesítés neve
Kreatív
0015 Divatszabó (Női szabó)
Általános tájékoztató
Iskolánkban a más iskolákban megakadt, sajátos életszemléletű, esetenként beilleszkedési, tanulási problémákkal küzdő diákok oktatását végezzük, nevelődését segítjük. Megfogalmazott célunk, hogy minden diák a saját képességei szerint a legtöbbet hozza ki magából. Ehhez egyéni tanulási utat tervezünk egy-egy diáknak. Iskolánk nevelési rendszerének középpontjában a diák áll a maga testi-szellemi-lelki változásainak igényével. A tanulók iskolai sikerességét, az iskola pedagógiai tevékenységét a pedagógusok mellett speciális felkészültségű gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, iskolai szociális munkás, valamint mentor is segíti.
A tanulást a projektek és a témanapok segítik, amelyek alkalmat adnak a diákok számára saját érdeklődésük kiteljesedéséhez. Igyekszünk a hétköznapok világát áttekinthetőbbé tenni számukra, szeretnénk segíteni a felnőtté, munkavállalóvá válást kereskedelmi, vendéglátói, építőipari és művészeti szakmacsoportok szakmáiban.
A TANEXT Iskolában mind a különböző képzési területek közötti átmenet, mind a más iskolákban megszerzett érdemjegyek, valamint a nem formális úton szerzett ismeretek beszámíthatósága a pedagógiai programban biztosított eljárás keretében történik.
Kiemelt figyelmet fordítunk a figyelemhiány zavarral, koncentrációs nehézséggel, és a tanulásban egyéb okok miatt (pl. SNI) akadályozott - sokszor motivációját vesztett -, ezért sok korábbi kudarcot megélt, vagy egyéb okból nehéz élethelyzetben lévő diákok befogadására, bevonására, fejlesztésére. A diákok segítése a pedagógusokkal, szülőkkel, diákokkal együttműködésben, közösen kidolgozott egyéni tanulási és fejlődési utak mentén zajlik.
Egyéb tudnivalók:
A jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük elküldeni:
TANEXT Akadémia Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Szakgimnázium
1203 Budapest XX. kerület, Ónodi u. 14.
Az intézmény munkarendje: nappali rendszerű. A felnőttoktatás: esti munkarendű.
A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:
A fenntartó az intézményben tanítható szakmákban és ágazatokban egy-egy tanulócsoport létrehozását engedélyezi. Szakmai csoportot, osztályt 6 fő alatt nem indít az intézmény.
Jelenleg közel 200 fiatal számára nyújtunk hozzáférést oktatási ellátásainkhoz 25 felnőtt – pedagógus, szakoktató, gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus – foglalkoztatásával.
A TANEXT Akadémia Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Szakgimnázium új működési helye a 2022/2023. tanévtől: 1203 Budapest XX. kerület, Ónodi u. 14.
Intézményünkről, valamint a felvételi eljáráshoz kötődő további részletekről, fontosabb időpontokról információkat szerezhetnek honlapunkon http://tanext.hu/budapest, illetve érdeklődhetnek a titkarsag@tanext.hu e-mail címen.
Beküldve: 2022.12.02 17:13 | Vissza a lap tetejére
|