KEDVEZMÉNYES MELEGÉTKEZÉS
Tisztelt SzülĹ‘k, GondviselĹ‘k
Szeretnénk néhány újabb információt megosztani Önökkel az iskolai melegétkezéssel kapcsolatban.
Kollégáink igyekeztek teljes körűen felmérni, hogy hány diák szülei kívánnak élni a lehetĹ‘séggel, illetve azt is, hogy hány olyan diák van, aki az étkezést kedvezményesen venné igénybe.
Ezúton is köszönöm mindazon szülĹ‘k, gondviselĹ‘k együttműködését, akik segítették munkánkat azzal, hogy visszajeleztek, függetlenül attól, hogy a válaszuk igen, vagy nem.
Az iskola honlapján korábban megjelent tájékoztató (MELEGÉTKEZÉS címmel) tartalmazza az ételrendelés lebonyolításának alapvetĹ‘ szabályait.
Miután az ott leírt szabályok minden megrendelĹ‘re érvényesek, függetlenül attól, hogy igénybe vesznek-e kedvezményt, vagy sem, ezért azt a bejegyzést mindenképpen érdemes elolvasni!
Akik a teljes-, vagy a zóna menüt térítéssel rendelnék, azok számára az ott leírtak a mérvadók, más, vagy újabb információ Ĺ‘ket nem érinti.
Az alábbiakban elsĹ‘sorban a kedvezményes étkezést igénylĹ‘k számára szolgálunk plusz információkkal.
Miután iskolánkba csak annyi étel érkezik, amennyit megrendelünk, ezért FONTOS TUDNIVALÓ:
A KEDVEZMÉNYES ÉTKEZÉST – AZ INGYENEST IS - MEG KELL RENDELNI!
A megrendelést minden héten, legkésĹ‘bb péntek délig küldhetik el (ebedrendeles@tanext.hu) vagy az egész következĹ‘ hétre, vagy a következĹ‘ hét azon napjaira, amikor a tanuló ebédelni szeretne. (A megrendelés menete nem tér el a térítéses megrendeléstĹ‘l. Ennek részleteit a honlap fent idézett bejegyzésében olvashatják.)
Az 50%-os térítést, vagy az ingyenességet abban az esetben tudják igénybe venni, ha a jogosultságot bizonyító dokumentum másolatát – akár elektronikus formában, (pl.: fotón, szkennelve) - eljuttatják számunkra (titkarsag@tanext.hu) legkésĹ‘bb a megrendeléssel egyidĹ‘ben. Ezt természetesen elegendĹ‘ egyszer, az elsĹ‘ megrendeléskor elküldeni.
Az 50%-os kedvezményt a zóna menüre tudják érvényesíteni Ez azt jelenti, hogy a 780Ft-os ár helyett, 390Ft-ért tud kétfogásos ebédet enni egy arra jogosult diák.
Természetesen, a megrendelt étel ellenértékét – kivéve az ingyenes étkezésre jogosultak - ugyanúgy, legkésĹ‘bb péntek délig el kell utalni a honlapon szereplĹ‘ bankszámlaszámra ahhoz, hogy a rendelés érvényes lehessen.
Amennyiben az étkeztetéssel kapcsolatban további kérdésük, észrevételük, javaslatuk van, kérem írjanak a titkarsag@tanext.hu email címre, vagy hívják az iskola vonalas számát: 06-1-250-41-89
Beküldve: 2023.03.24 13:44 | Vissza a lap tetejére
|